A négyszögletes lovagvár sarkához épült, a becslések szerint 24 méter magas torony. Tetején óra mutatta az időt, és innen kémlelte a környéket a vár őrsége is. Belsejében puskaport tároltak. Istvánffy Miklós a 16. század végén „az vár közepin levő kerekded és téglából rakott torony” formájában említi az épületet. A torony, Kováts Valéria régészeti ásatásainak tanúsága szerint, később épült a várhoz. „… a támpilléres vár alapfalait lapos, keskeny, hosszú téglákból készítették, … a toronyhoz felhasznált téglák más típust mutatnak, kisebbek, vastagabbak, zömökebbek.„

A 2004-2006-os ásatások során a kazamatasor nyugati végétől számított harmadik kazamatában egy ÉNy-DK-i irányú, enyhén ívelő, 3 méter mély árkot talált Gere László csapata. Az ároktól nyugatra, az utolsó előtti kazamatában pedig egy torony alapfalai kerültek elő. A tornyot a négyszögletes lovagvárhoz építették, mint a vár észak-keleti sarkának megerősítését szolgáló védművet. Zrínyi korában már minden bizonnyal más funkciót töltött be. A régészek által körülötte talált 30 cm vastag szenes réteg alapján ez a torony is az 1566-os ostromban pusztult el.

A várnagy lakóházaként tarthatjuk azt a négyszögletű épületet, melynek a vizesárokra néző fala meghaladta a 2 méter vastagságot. Az épület az ostrom során súlyosan megrongálódott. Erre utalnak a környékén feltárt vassal, rézzel összeégett téglatömbök és a felismerhetetlenségig deformálódott használati tárgyak, sérült csontvázak. Az épület egykor, amikor a négyszögletes lovagvárhoz építették, kaputoronyként működhetett. A vár bővítésekor változhatott meg a funkciója. Minden bizonnyal ez az épület volt Zrínyi lakhelye 1566-ban.

A kirohanás színhelyének, a belső vár árkán egykor átívelő hídnak a helyét és szerkezetét a régészek pontosan meghatározták, a várnagyi épület közelében. A 4 tartópillérre épült, ácsolt szerkezetű híd nyomai jól felismerhetőek. A hídra vezető kaputoronynak azonban nem maradtak meg a nyomai.

Háborús időkben nem volt ritka, hogy egyes épületek tetőszerkezetét eltávolították, a helyiségeket földdel töltötték fel, és a falak külső oldalára is földet halmoztak. Az így létrejött mesterséges dombokra – ahonnan jó kilátás nyílt és messzebbre lehetett lőni - a vár védői ágyúkat állítottak. Egyes korabeli ábrázolások szerint Szigetváron több ilyen ágyúdomb is létezett.

A várat az Óváros felől csak egyetlen hosszú hídon lehetett megközelíteni. Ennek közepe táján, ott ahol az Almás patak vízfolyása mélyebb medret alakított ki, a hidat egy felvonó szerkezettel törték meg. Ennek, és őrségének védelmére fából ácsolt épület készült.

Az 1556-os ostromig gyakran említik a vár területén lévő templomot, a szentegyházat. Ez a vár kapujához közel a déli várfal mellett állhatott. Itt jelenik meg az 1566-os ostrom során a Hegybástya. Számos korabeli rajzon szerepel a déli várfalnál egy földdel feltöltött, téglalap alakú épület, melyen ágyúk állnak. Így joggal feltételezhetjük, hogy a templom romos falait felhasználva itt - Hegybástya néven - ágyúdombot alakítottak ki.

A várat ábrázoló képeken gyakran ábrázolt kéttornyú épület valószínűsíthetően nem templom, hanem egy kastély, amely a mai kastély és a dzsámi alatt keresendő. Az épületet sajnos részletekbe menően nem ismerjük, ezért rekonstrukciónkban csak szimbolikusan ábrázoltuk.

Tahy Ferenc várkapitánysága alatt is megélénkültek a török támadások, éppen ebből az időből maradt fenn egy lista, mely a hadi felszereléseket írta össze tételesen. Itt olvasható a következő sor: <em>„A külső várban egy szárazmalom és a malomhoz 2 ló.”</em> A szárazmalom a középkorban olyan malom volt, melyet emberi vagy állati erővel hajtottak.

A vár sarokbástyáinak neveit nem minden esetben egyszerű beazonosítani, egyrészt elnevezésük változott az idők során, másrészt az írott források is ellentmondásosak egyes esetekben. Van, aki szerint Nádasdy bástyaként azonosíthatjuk 1566-ban, mások szerint Görösgali-bástyaként, de gyakran Sennyei-bástyának is nevezték.

A leltárak szerint város észak-keleti bástyáját Pécsi-bástyának nevezték. Akkoriban a pécsi országút nem a mostani helyén, hanem a Szabadság utcán át a Szemlékhegynek vezetett, majd haladt tovább Kis- és Nagypeterd fölött, Szentlőrincen keresztül Pécs irányába. Ezt a védművet olykor - a vártó túlsó oldalán elterülő ligetes területről - Liget-bástyának is nevezték.

A vár sarokbástyáinak neveit nem minden esetben egyszerű beazonosítani, egyrészt elnevezésük változott az idők során, másrészt az írott források sem egyértelműek egyes esetekben. A külső vár dél-keleti bástyájának elnevezése például Istvánffy leírásában is ellentmondásos, hiszen 1556-ban még az Óváros egyik bástyáját nevezik Henyei bástyának, ugyanakkor Istvánffy már a vár egyik bástyája kapcsán emlegeti ezt a nevet.

Az egyes rajzokon is látható félköríves elővédmű a kapu megközelítését nehezítette. Kihegyezett karókból épült kerítés, un. latorkert volt ez, amelyen keresztül a védők kiláttak és ki tudtak lőni, a támadókat viszont feltartóztatta.

Az Újvárosnak feltehetően dél felé is volt egy kapuja, ami Siklós felé nyílt. Egyes ábrázolásokon szerepel, míg mások mellőzik. Írásos utalások között pedig csak egyet találni Budina Sámuel szövegében, igaz ez a hivatkozás nem bizonyítja egyértelműen a déli kapu létét: "Augusztus 7-én a törökök a berekből és mezőkről szedett vesszőkből kosarakat fontak, azokat földdel megtömték, és az újvároshoz hordták. Azután sáncokat hánytak, azokat árokkal és földhányással megerősítették. Ezekre hajítógépeket és ágyúkat vontattak, ügyesen álcázták őket, és innen támadták állandóan a mieinket, akik az újváros kapuja mellett emelt kerítések mögött tartózkodtak"

Az Almás patak természetes folyását gátakkal duzzasztották fel. A felduzzasztott tó vizét aztán zsilipeken keresztül engedték az Óváros majd az Újváros árkába. Az innen kivezető zsilip mellett egyes ábrázolások szerint malom is működött. Írásos említése is ismert Horváth Márk leveléből az 1556-os ostrom kapcsán: „azt mondták, hogy ne vítassa onnat (a várat, ti. kelet felől, a malomtól), hanem a vaskapu (a vár külső kapuja) felől. Az álgyúkat osztán így vitték napkelet felől az malomtul el.”

Az Óváros dél-nyugati bástyáját Késás bástyaként említik a fennmaradt források. Tahy Ferenc kapitánysága alatt keletkezett az összeírás szerint itt egy „.. 3 araszos mozsárágyú…” állt.

Az Óváros déli kapuja az Újváros felé vezető hídra nézett, Istvánffy Miklós is megemlíti az 1566-os ostromról írt krónikájában.

Az Óváros dél-keleti bástyáját Henyei bástyaként említik az 1556-os ostromot taglaló források. Egy 1556-os jelentésből ismert a következő sor: „a város fala és sövénye keletről a Henyei-bástya felett, a házakkal együtt 208 rőf hosszan leégett”.

Az óvárosi templomot az írásos források nem említik. A korabeli városképeken azonban egy terjedelmes, templomnak látszó, kéttornyú épületként ábrázolnak. A 17. századi hadmérnöki felmérésen, a Pécsi-kapu mellett állt egy török dzsámi. Az épület azonban az oszmán szokásokkal ellentétben nem Mekka felé tájolt, azaz korábbi keresztény templom falainak felhasználását sejteti. Napjainkban a Páduai Szent Antal templom áll ezen a helyen. Mivel a középkori Szigetvár kőben nem bővelkedett, és maga a város nagy része is fából, patics fallal készülhetett, talán nem tévedünk nagyot, ha az óvárosi templomot is alapvetően a környék korabeli építészetében nem ismeretlen, négyzetes alaprajzú, fából készült épületnek tartjuk, különálló haranglábbal.

A város keletre néző kapuja, a Pécsre vezető országútra nyílik. Ez a hivatkozások szerint valamivel nagyobb lehetett, mint a többi, viszont a korban, a tüzérség miatt, magas tornyokat már nem építettek. Az 1551-es, hadieszközöket számba vevő írás említi a következőt: "A kelet felé néző nagy kapu mellett egy 9 1/2 araszos sugárágyú..." 1554-ben pedig így említik: "A város kapuja felett kelet felé réz sugárágyú minden tartozékkal"

A fából ácsolt őrtornyok, vagy ahogyan a korban nevezték górék, a vár biztonságára ügyeltek. Ezek tetejéről az őrszemek messzire elláttak, így az ellenség közeledtekor, lövések leadásával figyelmeztették a vár őrségét a közeledő veszedelemre.

A vár körül az Almás patak természetes folyását gátakkal duzzasztották fel. A tó vizét aztán zsilipeken keresztül engedték az Óváros városárkába, majd innen az Újvároséba, melyből ugyancsak egy zsilipen keresztül folyt tovább természetes medrébe. Ez utóbbi zsilip mellé malmot is építettek. Az olvadáskor, vagy nagyobb esőzésekkor megnövekedett vízmennyiség túlfolyókon, levezető csatornákon távozhatott a völgyből.

Az Óváros észak-keleti bástyáját Bagothai-bástyaként említik az 1556-os ostromot taglaló források. Egy 1556-os jelentésből ismert a következő sor: „város harmadik bástyáját is, mely kelet felől vagyon (Bagothai-bástya), ostromolták és teljesen a kapuval együtt lerombolták.”

Az Óváros északi, vár felé néző oldalán nem volt fal, hogy a város elfoglalásának esetén az ellenség ne találjon itt fedezéket. Innen, a csak egy karósorral elkerített északi oldalról indult a hosszú fahíd a várba. Ennek feljáratát minden bizonnyal őrizték, az őrség számára pedig kis őrházat építettek. A hídon való átkelés bonyodalmas voltát említik források is. Egyes vélemények szerint csónakkal gyorsabban a várba lehetett érni, mint gyalog.

Az 1651-es összeírás említi Platea Magna néven az Óváros központi terét, ami nem más, mint a város térré szélesedő főútja. A 17. századi hadmérnöki rajzokon ábrázolt utcaszerkezet ugyan a török kori állapotokat mutatja, de ez nem változhatott sokat Zrínyi ideje óta. Az Óváros fontosabb utcáit fa gerendákból álló dorongutak fedték, hogy a szekerek a mocsaras, sáros talajon könnyebben haladhassanak. Ezek maradványai több régészeti feltárás alkalmával is előkerültek.

Az Óváros nyugati kapuját, mely a Pata falu felé vezető útra nyílt, és a tó vizét megtartó gáton át haladt, számos forrásunk említi.